Ki vagyok én?

Elfoglalt életükben sokan a sikert, hatalmat, presztizst vagy mások elismerését keresik. Úgy gondolják, hogy ami felé törekednek, az békét, elégedettséget fog hozni számukra. Ez azonban nem mindig van így és sokszor ebben a küzdelemben azt élik át, hogy magányosak és mások nem szeretik őket. Emiatt még nagyobb erőfeszítést tesznek azért, hogy megszerezzenek valamit, ami "ott kint van", hogy megnyugvást érjenek el, de a dolog mégsem hoz békét számukra. És úgy tűnik, nem is tudják megfogalmazni, hogy mi az a hiány, ami miatt szenvednek.

Dorothy Corkille Briggs szerint sokan különféle csoportok tagjai lesznek vagy divatos "lelki-módszereket" kezdenek tanulni azt remélve, hogy megtalálják, ami számukra hiányzik. Mások bódító (és önpusztító) szerekkel, kalandokkal vagy szép egzotikus utazásokkal próbálkoznak. Megint mások hatalmas teljesítményekre tesznek szert. Ez válik mágikus pirulává, ami azonnali megkönnyebülést hoz számukra. Briggs úgy véli, hogy legritkábban néznek önmagukba és keresik belül azt, ami hiányzik.

A kép forrása: https://www.gettyimages.co.uk/photos/dorothy-corkille-briggs?sort=mostpopular&mediatype=photography&phrase=dorothy%20corkille%20briggs

Társas lények vagyunk és a legkielégítőbb és legjelentéstelibb tapasztalatokat kapcsolatainkban találhatjuk meg. Valamennyiünk számára fontos, hogy másokat szerethessünk és bennünket is szeressenek. A TA nyelvén kifejezve: hogy sztrókokat adhassunk és másoktól sztrókokat kapjunk - fizikális és pszichológiai értelemben is. (A sztrók - angolul stroke - az egysége annak, hogy mások elismerik a létezésünket) Azt, hogy mennyit tudunk szerezni és mennyi szeretetet adhatunk az határozza meg, hogy miképpen viszonyulunk egymáshoz. Briggs azt hangsúlyozza, hogy mielőtt másokkal való kapcsolatainkat javítani szeretnénk, először az önmagunkkal való kapcsolatunkat kell javítani. Mert "azt fogjuk másokkal csinálni, amit önmagunkkal csinálunk". Ha például önmagunkat szüntelenül hajtjuk, azon kaphatjuk magunkat, hogy másokra is könyörtelenül nyomást gyakorlunk. Ha önmagunkban állandóan hibát keresünk, azt kereshetjük, hogy másokkal "mi a baj". Briggs "első törvénye" szerint:

"Az önmagukkal békében élő, megelégedett emberek képesek igazán a szeretetre."

Gyermekként olyan üzeneteket kaphatunk, hogy "Úgy bánj másokkal, mint ahogy magaddal bánnál". És sokan pont ezt teszik. Nem hagyják jóvá saját magukat és másokat is ilyen üzenetekkel bombáznak. Briggs szerint, ha nem értékeljük legmélyebb önvalónkat (Valódi Énünket), akkor másokét sem tudjuk ápolni. Tennivalónk éppen ezért az önmagunkkal való kapcsolat terén akad. A kincs, amit keresünk, önmagunkban van. Önmagunk teljes szívvel történő elfogadása hozhat egyedül békét. Ez azért érdekes, mert az önértékelés ragályos. Amint önbecsülésünk nő, automatikusan törődni kezdünk a körülöttünk lévőkkel. Briggs "második törvénye" szerint:

"Ahogyan érzünk önmagunk iránt, közvetlenül meghatározza azt, ahogyan életünket éljük és, ahogyan másokhoz viszonyulunk.

Önnek mi jut eszébe, ha azt mondom: "Nézd, itt van Géza, aki nagyon szereti önmagát"? Talán az, hogy Géza öntelt. Ha nem vigyázunk úgy gondolunk azokra, akik szeretik önmagukat (akik önmaguknak adnak sztrókot), hogy kérkednek, dicsekednek és magukat mások fölé helyezik. Ez azonban nem így van. Azok viszont, akik mások elől vesznek el dolgokat (a TA-ban Üldöző-nek hívják ezt a szerepet), valójában önmagukat fosztják meg a másokkal való jó viszonytól (amiből a legtöbb megelégedés nyerhető az életben). Az Üldöző szerencsétlennek érzi önmagát, aki abban a hiedelemben él, hogy a mások felett gyakorolt erejével és hatalmával meg tud szabadulni belső szerencsétlenségétől. Kérkedik és úgy jár, mint a páva, hogy önmagát jobban érezze.

Ha azonban önmagunkkal békében, megelégedettségben tudunk élni, nincs szükségünk külső, díszes cicomákra és állandóan begyűjtendő sztrókokra másoktól annak érdekében, hogy önmagunkat OKÉ-nak érezzük. Ha értékelni tudjuk önmagunkat, a külső megerősítéseket spontán módun vagyunk képesek befogadni, nincs szükségünk rájuk kényszeres módon - sőt, amire nincs szükségünk, még vissza is utasíthatjuk (az ál vagy "műanyag sztrókok" ilyenek lehetnek). Briggs "harmadik törvénye" szerint:

"Az önteltség mindössze az igaz önszeretet hiányát leplezi."

Mit tud tenni az, aki javítani akarja kapcsolatát önmagával? Mi van, ha másoktól nem kap pozitív sztrókokat - vagy gyermekkorában nam kapott elég elismerést? Sokszor - különösen gyermekként - nem tudjuk megváltoztatni körülményeinket vagy a bennünket körülvevő embereket. Azonban meg tudjuk változtatni a belső reakcióinkat azzal kapcsolatban, ami velünk történik. Mégis hogy tudunk elkedzeni dolgozni önbecsülésünk javításán? Az első lépés az, hogy nagyobb tudatosságra teszünk szert önmagunkkal kapcsolatban. Ez a folyamat bátorságot és önmagunkkal szembeni őszinteséget követel meg. És hajlandóságot, hogy megkérdőjelezzük régi előfeltevéseinket és hiedelmeinket önmagunkkal kapcsolatban. A változás azonban csak akkor lesz tartós, ha döntést hozunk vele kapcsolatban és teszünk is azért, hogy létrejöjjön. Briggs "negyedik törvénye" szerint:

"Önbecsülésünk növeléséhez a tudatosságnak, bátorságnak és a döntésnek a cselekedetekben kell összekovácsolódnia."

Az örömteli élet kulcsa abban rejlik, hogy képesek vagyunk megkérdőjelezni mindazt, amit önmagunkról gondolunk. Identitásunk az önmagunkról kialakított hiedelmeink rendszere alapvetően határozza meg azt, ahogyan életünket megtapasztaljuk. Igazi önmagunk, esszenciánk különböztet meg bennünket mindenki mástól. Ez az igazi önvalónk azonban nem azonos azzal, amit önmagunkról gondolunk. Ez utóbbi ugyanis többet mond arról, hogy milyen kapcsolatunk volt másokkal életünk korai szakaszában a számunkra fontos másokkal (szüleinkkel, nevelőkkel, rokonokkal stb.) Az önmagunkról kialakított képünk - amiről azt gondoljuk, hogy az mi vagyunk - szó szerint egy olyan összerakott csomag, amelyet egyrészt azoktól kaptunk, akik gyerekkorunkban törődtek velünk, másrészt azokból a következtetésekből áll, amelyeket akkor vontunk le, amikor másokkal összehasonlítottuk magunkat. Briggs "ötödik törvénye":

"Identitásunk nem más, mint egyediségünk (önvalónk) és mások ránk adott reakcióinak kölcsönhatásaként létrejött végeredmény. Ezt a csomagot hívjuk úgy, hogy: ÉN"

Ennek fényében mit jelent a felszólítás: ISMERD MEG ÖNMAGAD? Legtöbbünk számára (sajnos) azt, hogy tudd, hogy mások mint mondtak és gondoltak rólad. Ez azonban nem sokat mond arról, hogy valójában mi kik vagyunk. Briggs "hatodik törvénye" szerint:

"Soha nem az, aki Te vagy határozza meg, hogy mi történik veled, hanem az amit arról gondolsz, hogy Te ki vagy. Az önmagadról kialakított képed tanult. Igazi Éned (önvalód) adott".

A következő lépés ezért egyszeri és megismételhetetlen Valódi Énünk (önvalónk) elkülönítése Énképünktől - ami főleg abból ered, ahogy mások látnak minket. Életünkben valószínűleg a legizgalmasabb utazás Valódi Énünk felfedezése. Briggs "hetedik törvénye" szerint:

"Amint önmagunkról kialakított hiedelmeink rendszere pontossá válik, megszabadulunk az alacsony önbecsülés csapdájától és szabadon Valódi Önmagunk lehetünk".

Gyermekként identitásunkat abból kezdtük építeni, ami "kéznél volt" számunkra: amit a jelentős mások mondtak rólunk és ahogy bántak velünk - és amilyen következtetéseket önmagunkra vonatkozóan levontunk ezekkel kapcsolatban. A korai "építőanyag" a jelentős mások ránk adott verbális és nonverbális reakciói voltak, amelyek beépültek személyiségünk legmélyebb rétegeibe. Ahogy mások minket láttak, jelentős része lett annak, ahogyan elkezdtük önmagunkat látni. Gyerekként ebben nem volt túl sok választásunk. Ha valaki inkább negatív sztrókokat kapott és kevés pozitívat, az elhomályosította azt, hogy Valódi Énje igazán mit rejt. A sok pozitív sztrókot tartalmazó gyerekkori környezet olyan "Én-csomagot" teremt, amelyben kényelmesebb élni. Briggs "nyolcadik törvénye" szerint:

"Az önmagunkkal kapcsolatban hozott következtetés-csomag ad választ számunkra arra a kérdésre, hogy: KI VAGYOK ÉN?. Énképünk egyszerűen egy hiedelem rendszer amit mi magunk építünk fel önmagunkról. Ez azonban nem mindig pontos. De amint kialakul, a tényektől függetlenül arra hajlunk, hogy pontosnak véljük azt."

Végül nézzük meg, hogy Briggs miképpen ábrázolja a Valódi Én és az Énkép viszonyát. A lenti ábra az alábbiak szerint értelmezendő:

A - Valódi Én - nem változtatható, egyedi, megismételhetetlen.

B - Az Énképnek az a része, ami a Valódi Énnel egybe esik. Ez pontos tudás önmagunkról. Az önismeretünk növelésével ez a terület nő.

C - Az Énképnek az a része, amely abból ered, amit abból tanultunk, hogy mások miképpen láttak bennünket. Ez pontatlan és nem összeegyeztethető Valódi Énünkkel.

MEGJEGYZÉS: Briggs is kiemeli Berne nézetét azzal kapcsolatban, hogy elménk egy magnófelvevőhöz hasonlít, számos "Én-nel", vagy személyiségrésszel, amelyekből beszélhetünk. Az "érzett" hangok a Gyermekiből, az "átgondolt" hangok a Felnőttből és a "tanított" hangok a Szülőiből jönnek. Az önmagunkkal kapcsolatos NEM OKÉ felvételeket személyiségünk Kritikus Szülői része őrzi. Önmagunkra múltunk jelentős személyeinek szemein keresztül tekinthetünk innét. Az "Elfogadhatatlan Én" az alapja az alacsony önbecsülésnek. Ahogy mások beszéltek hozzánk és bántak velünk lesz az alapja annak, ahogyan önmagunkhoz beszélünk s önmagunkkal bánunk. A magas önbecsülés mögött kevés ilyen negatív, önmagunkhoz intézett beszéd áll. Inkább a Gondoskodó Szülői énállapot Engedélye teszi lehetővé azt, hogy a személy játsszon, örüljön és kifejezze magát - de közben kapcsolatban maradjon a valósággal, felelősséget vállalva önmagáért és másokért. Önbecsülésünk emeléséért tett erőfeszítéseinknek Gyermeki énállapotunk ellenálhat, mivel az "ismert világ" kényelmét igyekszik fenntartani és nem akarja elveszíteni a kialakított hiedelmektől való függőségét. A bennünk lévő NEM OKÉ Gyermeki aktivizálódik, amikor szülőként saját gyermekünket neveljük és múltunk jelentős személyeinek hozzáállásai és szavai törnek belőlünk elő. Következő bejegyzésemben erről a részről, a "Disznó Szülőről" írok majd.